Szép délutánokat kívánok mindenkinek! Remélem a ti napotok jobban telt, mint az enyém és legalább elviseltétek valahogy ezt a meleg napot, mert nekem ez a nap nagyon nem jött össze, mondhatni bal lábbal keltem fel... Hogy miért is? Elmesélem...

Pár hónapja felkeresett egy régebbi barátnőm és állást ajánlott nekem, egy részmunkaidős állást kötetlen munkabeosztással, ami nekem nagyon is megtetszett és igent mondtam rá. Tudtam, hogy ehhez szükséges egy bizonyos vizsga, aminek a díja 32 ezer forint és amit vissza is kaphatok majd a későbbiekben. Igen ám, de a vizsga ma volt. Hajnalban kellett kelnem, mert a vizsga helye szerencsétlenségemre szép városunk, Budapest volt, ahova nagyjából 3-4 óra az út és 10 órára fel kellett érnem egy munkatársammal, aki szintén velem együtt vizsgázott. Na most, nem tudom miért, de ez a vizsga nem sikerült nekem, pedig még tegnap is gyakoroltam rá. Az épületből kiérve felcsörgettem a barátnőm és elújságoltam neki (teszem hozzá, ő pont ugyanígy járt) és azt mondta, hogy semmi baj, majd megoldjuk. Mint minden sikertelen vizsgánál szokás, itt is lehet pótvizsgázni, aminek a díja 15.000 ft, amire nekem jelenleg pénzem sincsen, de szerencsére a barátnőm kisegít és először csak a felét kell befizetnem. Nos, ekkor már a sírás kerülgetett - a hab a tortán csak most következik...

Anyámat is felhívtam az eredménnyel, hogy nem sikerült, amire csodálatos módon / vagy sokkal inkább meglepő módon / azt mondta, hogy ne aggódjak, nem baj (bár valószínűleg ennek az is az oka, hogy ő nem szeretné nagyon, hogy ott dolgozzak ahol). Na mindegy is, a lényeg az, hogy az segített egy kicsit még átlendülni a dolgon, meg az, hogy az egyik felettesem, amikor úgymond félig hazaértünk, próbált vígasztalni és azt mondta, ne szomorkodjak. Nagyon rendes volt és még energia italt is adott nekem is. Sétáltunk egyet, hazajöttünk és nemrég az egyik szintén felettem álló főnököm rám írt, hogy sajnálja, hogy nem sikerült, de azért ne adjam fel. A párom meg természetesen mellettem áll, ő is próbált vígasztalni, de tulajdonképpen elég hamar elterelődött a téma a munkavállalás felé, ugyanis vagy egy órán át próbált rávenni, hogy erre az egy hónapra legalább keressek valamit, hogy legyen pénzem és ne kelljen folyton a megtakarított pénzemhez nyúlni. Bizonyos mértékben igaza van, de jelenleg több okból kifolyólag sem akarok olyan helyen dolgozni, ahol a diákszövi a pénzem egy részét lenyúlja, a másik részét pedig valami okból kifolyólag esetleg nem kapom meg.

Egyik elég mérvadó indokom arra, hogy nem szeretnék a Meló-diáknál dolgozni az az, hogy olyan munkákat kínálnak, amihez semmi energiám vagy hangulatom nincs (jó-jó, tudom, hogy ha muszáj, muszáj, de!) + a jövőbeli munkahelyemen már tulajdonképpen most is vannak kötelezettségeim, amik mellett nem tudnék bevállalni egy 5 munkanapos melót mikor 29.-én újra megpróbálhatom a vizsgát. Ha akadna egy-egy alkalmi meló, ahol jó a fizu, természetesen elvállalnám, viszont nem szeretnék kötött munkaidőben dolgozni, hiába fizet 200.000 ft-t. Szerintem kár is erről több szót ejteni, a hosszú-hosszú utazás, vonatozás miatt már majdnem a fejem is megfájdult és eléggé elfáradtam. Voltam olyan szerencsés, hogy 34 fokokban kint sétáltunk, mert a Mammut 900 méter távolságra volt tőlünk... Úgyhogy szerintem ma bőven leadtam az 50 kg-mből vagy 3-at...