Sok-sok szeretettel köszöntelek újfent titeket kedves olvasóim! A mai nap egy olyan bejegyzéssel hozakodtam elő, ami úgy gondolom minden ember számára egy általános témává vált az idők folyamán. Nem tudom mégis hogy kéne szépítenem a dolgokat még, csupán abban vagyok biztos, hogy bizony nekem is meg vannak a káros szenvedélyeim, az egyik ilyen például a reggeli kávé - vagy a cigaretta.

Köztudott tény rólam, hogy egy nap sem indulhat el kávé nélkül, vagy ha mégis, akkor bizony egy két lábon járó élőhalott zombi vagyok, aki nem képes felébredni álmából. Szükségem van minimum egy kávéra, ha nem többre, hogy felébredjek és kettőre, hogy aktivizáljam is magam valamennyire. Ami pedig szorosan kapcsolódik a reggeli kávézásokhoz, az a cigaretta. Igaz, már pár hete nem volt rá példa, hogy akár egy szálat is elszívtam volna, de  iskola időben, amikor barátnőmmel reggel a suli melletti kis újságosnál hajtjuk fel a reggeli ébresztőnket egy cigaretta kíséretében, nem meglepő dolog számomra sem az az 1 szál Marlboro. Hogy miért is van rá szükségem? Igazából magamat a party dohányosok közé sorolnám, akik csak egy bizonyos társaságban károsítjűk tüdejüket.

Gondoljunk csak bele, a cigaretta annak ellenére, hogy igen káros hatással van az emberek egészségére, könnyen rásegít új ismerősök szerzésére. Tegyük fel, egyedül vagy, nincs nálad öngyújtó és látod, hogy a sarkon ott van még x ember, aki cigarettát szív. Mit csinálsz? Odamész és máris új ismerettségre teszel szert. Ha olyan kedved van, beszélgetsz vele, ha nem, akkor csak megköszönöd a tüzet és tovább állsz. Ugye milyen egyszerű?

Harmadik nagy káros szenvedélyem a rendszertelen étkezés. Egyszerűen nem tudom magam rávenni, hogy egy kicsit egészségesebben éljek, kevesebb nehéz ételt egyek és több vitamint juttassak szervezetembe, Viszont szerencsésnek érezhetem magam amiatt, hogy akármennyit eszek, a súlyom megáll az 50 kg közelében. Ugye milyen jó? 

Nektek milyen káros szenvedélyeitek vannak? Nyugodtan osszátok meg hozzászólásban, kíváncsi vagyok véleményeitekre! :)

Szép délutánokat kívánok mindenkinek! Remélem a ti napotok jobban telt, mint az enyém és legalább elviseltétek valahogy ezt a meleg napot, mert nekem ez a nap nagyon nem jött össze, mondhatni bal lábbal keltem fel... Hogy miért is? Elmesélem...

Pár hónapja felkeresett egy régebbi barátnőm és állást ajánlott nekem, egy részmunkaidős állást kötetlen munkabeosztással, ami nekem nagyon is megtetszett és igent mondtam rá. Tudtam, hogy ehhez szükséges egy bizonyos vizsga, aminek a díja 32 ezer forint és amit vissza is kaphatok majd a későbbiekben. Igen ám, de a vizsga ma volt. Hajnalban kellett kelnem, mert a vizsga helye szerencsétlenségemre szép városunk, Budapest volt, ahova nagyjából 3-4 óra az út és 10 órára fel kellett érnem egy munkatársammal, aki szintén velem együtt vizsgázott. Na most, nem tudom miért, de ez a vizsga nem sikerült nekem, pedig még tegnap is gyakoroltam rá. Az épületből kiérve felcsörgettem a barátnőm és elújságoltam neki (teszem hozzá, ő pont ugyanígy járt) és azt mondta, hogy semmi baj, majd megoldjuk. Mint minden sikertelen vizsgánál szokás, itt is lehet pótvizsgázni, aminek a díja 15.000 ft, amire nekem jelenleg pénzem sincsen, de szerencsére a barátnőm kisegít és először csak a felét kell befizetnem. Nos, ekkor már a sírás kerülgetett - a hab a tortán csak most következik...

Anyámat is felhívtam az eredménnyel, hogy nem sikerült, amire csodálatos módon / vagy sokkal inkább meglepő módon / azt mondta, hogy ne aggódjak, nem baj (bár valószínűleg ennek az is az oka, hogy ő nem szeretné nagyon, hogy ott dolgozzak ahol). Na mindegy is, a lényeg az, hogy az segített egy kicsit még átlendülni a dolgon, meg az, hogy az egyik felettesem, amikor úgymond félig hazaértünk, próbált vígasztalni és azt mondta, ne szomorkodjak. Nagyon rendes volt és még energia italt is adott nekem is. Sétáltunk egyet, hazajöttünk és nemrég az egyik szintén felettem álló főnököm rám írt, hogy sajnálja, hogy nem sikerült, de azért ne adjam fel. A párom meg természetesen mellettem áll, ő is próbált vígasztalni, de tulajdonképpen elég hamar elterelődött a téma a munkavállalás felé, ugyanis vagy egy órán át próbált rávenni, hogy erre az egy hónapra legalább keressek valamit, hogy legyen pénzem és ne kelljen folyton a megtakarított pénzemhez nyúlni. Bizonyos mértékben igaza van, de jelenleg több okból kifolyólag sem akarok olyan helyen dolgozni, ahol a diákszövi a pénzem egy részét lenyúlja, a másik részét pedig valami okból kifolyólag esetleg nem kapom meg.

Egyik elég mérvadó indokom arra, hogy nem szeretnék a Meló-diáknál dolgozni az az, hogy olyan munkákat kínálnak, amihez semmi energiám vagy hangulatom nincs (jó-jó, tudom, hogy ha muszáj, muszáj, de!) + a jövőbeli munkahelyemen már tulajdonképpen most is vannak kötelezettségeim, amik mellett nem tudnék bevállalni egy 5 munkanapos melót mikor 29.-én újra megpróbálhatom a vizsgát. Ha akadna egy-egy alkalmi meló, ahol jó a fizu, természetesen elvállalnám, viszont nem szeretnék kötött munkaidőben dolgozni, hiába fizet 200.000 ft-t. Szerintem kár is erről több szót ejteni, a hosszú-hosszú utazás, vonatozás miatt már majdnem a fejem is megfájdult és eléggé elfáradtam. Voltam olyan szerencsés, hogy 34 fokokban kint sétáltunk, mert a Mammut 900 méter távolságra volt tőlünk... Úgyhogy szerintem ma bőven leadtam az 50 kg-mből vagy 3-at...

Igaz szerelem csak egy van az életben, de honnan tudod, hogy tényleg megtaláltad? Az egyetlen válasz erre a kérdésre a szíved mélyén rejlik, csak be kell csukni a szemed és meghallgatni. - Bocsánat, hogy szeretlek c. film

Szép estéket kívánok mindenkinek! Kicsit félálomban ugyan, de végül is meghoztam legújabb cikkemet, amit leginkább egy életérzés ihletett. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én már lassan 7 hónapja egy boldog párkapcsolatban élek. Már tulajdonképpen a kapcsolatunk elejétől kezdve nagyon jól megértjük egymást és eddig ha nézeteltérés is volt kettőnk között, akkor meg tudtuk beszélni - sok-sok kiakasztó ex után végre elmondhatom, hogy olyasvalaki van mellettem, aki igazán támogat és szeret. A hétvégénk is nagyon jól telt bár a mai reggel kissé rosszul indult. Kezdem is a legelején...

Pénteken jött le hozzánk, mert nagyjából 50 km-re lakik tőlünk - általában így szoktunk találkozni egy jó pár hónapja. Pénteken kicsit pihent, mert előző nap dolgozott és kifáradt, 5 felé ért ide, szombaton pedig falunap volt. Jó érzés volt, hogy mellettem van, táncoltunk és jól éreztük magunkat alkohol nélkül is. Hihetetlen, de még arra is figyelt, hogy ne táncoljak túl sokat (eleinte), mert a héten olyan szerencsés voltam, hogy meghúzódott a bokám és alig tudtam mozgatni. Szerencsére péntekre nagyjából helyre jött, de még mindig nem az igazi. Az utcabál alatt már mentünk is haza, mert nem bírja a nagyon hangos zenéket, megfájdul a feje tőle, így nem akartam én sem, hogy ott szenvedjen. Ma reggel meg jó kis hasfájással ébredtem ő meg egy jó kis fejfájással, de addig nem hagyott itt, amíg be nem vettem egy gyógyszert és le nem feküdtem, ami nagyon figyelmes volt tőle, de utána sajnos el kellett mennie, mert nem volt nála gyógyszer és holnap is dolgozik 2 műszakban is. A lényeg az, hogy ezalatt a majdnem 7 hónap alatt nagyon össze szoktunk, tényleg az az érzésem, ha nem rontom el, akkor talán több éves kapcsolat is lehet ebből.

Mit szeretek benne? Azt, ahogy átölel, azt, ahogy próbál mindig megnevettetni, hogy van saját véleménye és ami a legfontosabb, tiszta szívéből szeret engem. Eddig amit adtam, azt vissza is kaptam tőle, mindig őszinte volt hozzám. Szóval nincs okom a panaszra - csak az anyja ne lenne olyan, amilyen. Na mindegy is... A lényeg az, hogy sok olyan dolog van, amit imádok benne és most is nagyon hiányzik. Mit meg nem adnék azért, hogy itt legyen és átöleljen...

Mikor elgondolkodok azon, milyen volt az életem 1 vagy 2 évvel ezelőtt, mintha egy teljesen más életbe csöppentem volna. Nem is tudom, talán azért, mert mindig kirekesztettnek éreztem magam, nem próbáltam meg nagyon nyitni az osztélyom mfelé, mert úgy gondoltam, nem igazán kedvelnek és ez akkor nagyon rosszul esett. Alig vártam a nyarat, amikor el tudok szakadni az iskola padtól és azokkal az emberekkel lehetek, akiket szeretek vagy netán kedvelek. Aztán érettségi után már minden megváltozott. Azt hiszem az utolsó vagy az utolsó előtti évben ismerkedtem meg egy sorozattal, történetesen a Gyilkos elmék-kel, amit egy idő után aztán abba is hagytam pedig abban az időben nagyon meghatározta mindennapjaimat. Az egyik barátnőmmel még szünetekben is néztünk részeket - szóval igen, nagyon oda voltunk érte. Nem is tudom már miért hagytam abban, de a napokban megint rászoktam. Tulajdonképpen egy nap alatt a héten megnéztem nagyjából 8 részt az első évadból és számtalan olyan dolog előjött, amiről azt hittem hogy már rég el is felejtettem - mondanom sem kell, jó érzés volt, amikor a régi sorozat olykor-olykor újra mosolyt csal az ember arcára még annak ellenére is, hogy vagy ezredszer látta ugyanazt a részt. Nem igaz?

Úgy gondolom, mindenkinek kell valamit, amivel el tudja ütni az időt, ami segítségével egy új világba is csöppenhet. Meglehet, hogy nekem egy kissé "véres" a fantáziám, de imádom az olyan sorozatokat, ahol a jó fiúk a gonosz, rossz sorozatgyilkosok után kutatnak. Imádom még a Dr. Csont-ot is, mert egyrészt gyerekkoromra emlékeztet, amikor 15 évesen este alig vártam, hogy leadjanak egy olyan részt, amit már régen láttam és szerettem. Valahogy én így nőttem fel, bár lehet van egy kis előzménye is a dolognak, ugyanis a családban a rendőrtől elkezdve a katonáig előfordult még a biztonsági őr is egy-egy fegyverraktárnál. Hát igen, le sem tagadhatnám szerintem...

A krimin kívül szeretem még a fantasy témájú sorozatokat is, mint amilyen a Trónok harca, amit egy éve nem gondoltam volna, hogy követni fogok. Ez az a sorozat, ami rádöbbentett arra, hogy nem szabad csomagolás alapján dönteni. Egy évvel ezelőtt még nem szívesen néztem volna meg, aztán nemrég, pár hónapja a párom mondta, hogy nézzem meg, mert lehet tetszik majd nekem. Én meg tulajdonképp "kényszerből" megnéztem egy részt, ami igazán lenyűgözött és azóta követem az eseményeket (titokban pedig gyűjtögetem az infókat is a sorozatról). Alig várom az új részek megjelenését.

Éljen Havas Jon! :)

Az egyik kedvenc idézetem pedig:

Néha a hit a józan ész halála.

Sorozatok, amiket kedvelek még:

• Castle
• Outlander
• AHS
• Teen Wolf
• Supernatural
• OUAT

Sziasztok, kedves látogatók! A nevem Joy és azért vagyok itt, hogy én is erősíthessem a GP csapatát - vagy inkább azért, hogy leírjam mi jár a fejemben, ha éppen csinálok is valamit? Nehéz lenne megfogalmazni... Nem is tudom, talán valami olyasmit kéne ide írnom, hogy milyen jó itt lenni? Vagy meséljem el sanyarú sorsom minden egyes pillanatát, hogy jutottam oda, ahol tartok? Mik a céljaim és még mit szeretnék elérni az életben? Ó, ezekre egyszerű a válasz: akit igazán érdekel, ki vagyok, az nem a bevezető szöveg alapján fog megismerni! De minden esetre hoztam egy kis ízelítőt belőlem, hogy ki is vagyok és mit gondolok saját magamról.

Barna haj, barna szem és átlagos, 166 cm magasság, vékony testalkat. Szeretem a csőszárú nadrágokat, a szoknyákat, a csini kiegészítőket és igyekszem messziről elkerülni a kínai boltokat. Már talán pár hónapja egyben sem jártam, ami nálam nem szokatlan. Családi hátteremet tekintve elvált szülők egyke gyereke vagyok, apám meg lassan egy éve nem láttam, de nem is baj. Rengeteg olyan dolog van, amiben még fejlődhetnék, de szerintem az ember életében mindenki rájött már erre. Szeretem a napfényt, bár nem a forróságot. Imádok szabadidőmben olvasni, zenét hallgatni vagy éppen sorozatozni s nem utolsó sorban a párommal beülni a moziba és megnézni a Gru 3. részét a születésnapomon. Szeretnék felsőfokú nyelvvizsgát letenni miután egy évem még vissza van a szakmámból. Munkahelyemen szeretnék magasabb pozíciókba kerülni, ahogy tapasztaltam, nem is olyan nehéz a szintlépés. Nem kedvelem a kórházakat, az orvosokat sem a vérvételt, még akkor sem, ha a nővér megdícséri, milyen könnyen megtalálható a vénám.

Átlagos gyermekkorom volt mondhatni. Mindössze 6-10 éves lehettem, amikor a szüleim elváltak, de mindig is úgy gondoltam, hogy ennek így kellett lennie. Édesanyámmal élek mióta csak az eszemet tudom és a veszekedésektől eltekintve (és az egyéb stikliken), egész jól megvagyunk, bár egyszer szeretnék egy saját lakást. Régen nagyon visszahúzódó személyiség voltam, olyan, aki alig mer megszólalni, amin még mindig lenne mit javítani, viszont büszke vagyok arra, ki vagyok.

És mit gondolok a mai társadalomról? Azt, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket egyszerűen képtelen vagyok megemészteni, például miért jó az, ha minden lány ugyanabban a felsőben és farmer nadrgában mászkál az utcán nyilvánosan? Miért rekesztik ki az olyan lányokat, akik egyszerűen képtelenek kezdeményezni? Vagy akik nem olyanok, mint ők?

Nos, ez vagyok én! :)